Poroszló egy ősi település Heves megyében a Tisza-tó jobb partján, Füzesabonytól 25 km-re délkeletre. A Tisza-tó kapujaként is emlegetett Poroszló a Tisza-tó vadvízi világának szárazföldi központja. Poroszlóhoz tartozik a tó területének több mint fele. A Poroszlói part mentén három kikötő épült: a Csicsman, a Delfin és Fűzfa kikötők, ahol csónakok bérelhetők, túravezetők fogadhatók a túrákhoz, horgászathoz.
Poroszlónak 1960-ban még 4770 lakosa volt, mára azonban ez már kevesebb mint 3000 fő. Az 1970-es nagy árvíz után megépült a kiskörei vízlépcső, valamint a hozzá tartozó víztározó a Tisza-tó.
Poroszló történelmének legjelentősebb eseményei IV. Béla és fia, a későbbi V. István polgárháborújához kapcsolódnak. István, aki itt nevezi először magát ifjabb királynak, 1262 december 5-ére öt vármegye nemességét és a kun előkelőket ide hívja össze egy gyűlésre. Esküvel megerősíti és kiegészíti az apjával korábban kötött pozsonyi béke pontjait. Az ellenségeskedés kiújulása után, 1265 elején István Poroszlónál kel át a Tiszán. Összevont seregeivel megindul apja ellen, akinek hadait Isaszegnél le is győzi.
Poroszló látnivalók
Tisza-tó
Poroszló egyik legfőbb vonzereje a 127 km2-es Tisza-tó, mely Magyarország második legnagyobb tava. A Tisza-tó egy mesterségesen létrehozott vízfelület, mely a Kiskörei vízlépcső kialakításával született meg. Létrehozásának célja elsősorban a vízhasznosítás volt. A tó a vízi sportok kedvelőinek, a fürdőzni, strandolni vágyóknak, horgászoknak, vadászoknak, vízitúrázóknak, ökotúrázóknak is kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt.Rendkívül kedvelt úticél, partján gyönyörű, homokos strandok találhatók. A Tisza-tónál rengeteg programon vehetünk részt évszaktól függően, a tó északi partján még madárrezervátum is található. A Tisza-tó belsejében egy 23 négyzetkilométeres sziget alakult ki, ahol a sekély vízmélységből kifolyólag sajátos vízi világ alakult ki.
Tisza-tavi Ökocentrum
A Tisza-tavi Ökocentrum egy magyarországi állatkert és szabadidős élményközpont, melynek négyszintes főépülete és parkja 10 hektáron mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti csodáit. A Tisza-tavi Ökocentrum központi épülete 2600 négyzetméteren, 4 szinten nyújt szolgáltatásokat a látogatóknak. Legfőbb látványossága a Közép-Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, mely 735.000 literes össztérfogattal rendelkezik. A látogatóközpont felszálló madárra hasonlító épülete állandó és időszakos kiállításokkal, rendezvényteremmel, háromdimenziós mozival, játszószobával és kilátó toronnyal várja a látogatókat. A körpanorámás kilátótorony Tisza-tavi Ökocentrum főépületének tornyában, a hetedik emelet magasságában található.
A Tisza-tavi Ököcentrum közvetlen közelében 2006-óta működik a Tisza-tavi Vízi Sétány.
Tájház, múzeum – Poroszló
A Poroszlói Tájház a Tisza-tavi Ökocentrum területén belül található. Műemléki védettséggel rendelkezik, az Ökocentrumba megváltott belépőjeggyel látogatható. A tájház előkertes, fésűs beépítésű, földszintes épület, hátul kontyolt nyeregtetővel, vízvetős deszkaoromzattal.Az egykori Sárándi-féle ház 1884-ben épült, 1989-ben avatták múzeummá. Régi népi mesterségeket és a falusi élet egy-egy pillanatát mutatja be a látogatóknak. A Tisza-tó közelsége miatt ízelítőt kaphatunk a halászéletből, valamint láthatjuk az egykori halászeszközöket is.
Cím: 3388 Poroszló, Kossuth Lajos u. 25.
Református Templom – Poroszló
Poroszlón 1209-ben Boldogságos Szűz Máriáról nevezett bencés apátsági templom állt. A falunak 1427-ben már két temploma volt, az egyik kéttornyú, a másik torony nélküli. Poroszló lakossága a 16. század végére református lett. 1639-ben már nagyon népes református gyülekezete van a településnek. Poroszlót 1672-ben templomával együtt felégette egy Barkóczy nevű labanc kapitány. Ezután poroszló elnéptelenedett, majd a 17. század végétől Tokaj környékéről reformátusokkal kezdett megtelni.Ezek a reformátusok kezdetben a régi, romos, volt bencés kolostort használták, melyet részlegesen felújítanak, majd 1790-ben elbontották. Ettől a helytől nagyjából kilométerre épült meg 1790-1793 között az egyház új késő barokk stílusú temploma. A nyugati homlokzat előtti 34 méter magas tornyot 1808-ban építették. A belső mennyezete sík, vakolt. Az orgona előtt látható a templomépítést megörökítő emléktábla. A templomot belül 1996-ban, kívül 2001-ben újították fel.
A Templomot a déli oldalhajóval megnagyobbították 1906-ban, ennek karzatán kapott helyet az orogona. Ekkor készült a faragott szószék, a Mózes-szék is.
Cím: 3338 Poroszló, Fő út 10.
Római Katolikus Templom – Poroszló
A Római Katolikus Templom Poroszló egyik nevezetessége. A Szűz Mária neve tiszteletére szentelt templom klasszicizáló, késő barokk stílusban épült 1809-ben. A szószék és a keresztelőkút Mózer József alkotása.A templom egyhajós, egyenes szentélyzáródású, a szentély felől kontyolt nyeregtetős, a főhomlokzat középrizalitjában álló toronnyal.
Cím: 3338 Poroszló, Fő út 1.