Abádszalók

Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az Észak-Alföldi régióban, a Tisza-tó partján fekszik, Tiszafüred és Szolnok között. Abádszalók a Tisza-tó legkiépítettebb idegenforgalmi központja, nagyjából 5000 fős település. A település TiszaAbád és TiszaSzalók egyesülésével jött létre 1896-ban.



A Tisza-tó létrehozása valamint a kiskörei vízlépcső megépítése jelentős változásokat hozott a település életében. A Tisza-tó szigetekkel tarkított, mesterségesen létrehozott 127 négyzetkilométer nagyságú árterületéből 14 négyzetkilométer egybefüggő, szabad vízfelülete Abádszalóknál található. Ennek köszönhetően mára a vízi sportok, a horgászat, a vadászat szerelmeseinek paradicsomává vált.

Abádszalóki Nyár

Abádszalók méltán híres nyári rendezvénysorozatáról mely az Abádszalóki Nyár nevet viseli. A rendezvények egész nyáron át tartanak, melyek közül mindenki saját maga érdeklődési körének megfelelően választhat kulturális, képzőművészeti vagy sport témájú eseményekből, rendezvényekből. Évente százezrek keresik fel a települést. A programok között minden korosztály megtalálja a maga számára a megfelelő kikapcsolódás lehetőségét. A rendezvények elsősorban a tópartra és annak környékére összpontosulnak.

Abádszalók Nyári Programjai


Tisza-tó strand

Abádszalók legfőbb turisztikai vonzereje természetesen a Tisza-tó, mely vízparti üdülések helyszíne, a vízi sportok paradicsoma. Pezsgő a strandi élet, beach hangulat, disco-k, koncertek, élmény-gazdag programok váltják egymást. A Tisza-tó strand területén a 400 méter hosszú partszakaszon árnyas és napozásra is alkalmas pázs ad lehetőséget a strandolóknak.Tisza-tó AbádszalókA parton étterem, játékterem, mini golf, trambulin, disco, céllövölde és sok más egyéb szórakozási lehetőség várja a vendégeket. Bőséges nyári program, igazi színes kavalkád teszi hangossá a partszakaszt. A kiváló hűs, árnyas horgászhelyek miatt a horgászoknak is kedvelt célpontja.


Abádszalók látnivalók

 

TiszaAbád és TiszaSzalók egyesítésének emlékműve

Abádszalók a nevét 1896-ban kapta, mikor a település létrejött TiszaAbád és TiszaSzalók egyesülésével. Ennek az eseménynek állít emléket a csipesz alakú szobor. A csipesz két szára a két községet, a köztük található acélrugó pedig az összetartó emberek közösségét jelképezi.Emlékmű AbádszalókAz emlékmű egy helyi fafaragó művész alkotása, melyet 2005-ban avattak fel, Abádszalók várossá nyilvánítása alkalmából. A várossá avatás dátumát az emlékmű talapzata előtt látható kőoszlop őrzi.

Cím: 5241 Abádszalók, István Király út.


Babamúzeum és Faluház

A Faluház és népviseletbe öltöztetett babák múzeuma sokféle látnivalót kínál az Abádszalókra érkező vendégeknek. A folyosón a 19. század fordulójának éveiből származó használati tárgyak vannak. Itt a kismesterségek közül a bognár, kötélgyártás, csipkeverés eszközei is megtekinthetők. A múzeum legnagyobb részét a népviseletbe öltözött babák foglalják el. Steigauf Józsefné kutató és készítő munkájának eredményeként a Kárpát-medence valamint a föld országainak viseleteiből több mint 700 rend ruhájának hiteles kicsinyített mása tekinthető meg három helységben.Babamúzeum - AbádszalókA babák mérete lehetővé teszi, hogy a legbonyolultabb hímzést, szabást sem kelljen stilizálni.
Értéküket növeli, hogy minden öltözetben eredeti textília is van. Szakemberek megítélése szerint elmondhatjuk, hogy az Európa leggazdagabb viselet együttese.



A falakat borító gazdag falvédő gyűjtemény szövegeinek böngészése érdekes szórakozást jelent. Az épületben található egy berendezett paraszt tisztaszoba, melynek bútorzata szintén ebből a korból származik. A negyedik szobában diplomaták, államfők adományaként érkezett 70 ország közel 300 db viseletes babájában is gyönyörködhetnek a látogatók.

Forrás: http://www.abadszalok.hu/index.php?be=t1&hir=29&m=m13

Cím: Abádszalók, István Király út 41.


Szent Kereszt felmagasztalása templom – Katolikus Plébánia

A települések, melyekből Abádszalók megalakult, a török hódoltság alatt elnéptelenedtek. Az 1700-as években kezdődtek meg a betelepítések, melynek eredményekén az 1770-es évekre már nagyszámú katolikus jobbágyot sikerült betelepíteni. Ekkor már igény volt arra, hogy a katolikus lakosság lelki gondozását ne más településekről lássák el, hanem ez helyben történjen. Először gróf Forgách Jánosné építtetett vályogból nyilvános kápolnát Abádon. Ezután a paplak épült meg Szalókon.Katolikus templom - AbádszalókA régi templom tégláinak felhasználásával 1773. augusztus 22-én az alapkő letételével megkezdődött a mai formában látható barokk stílusú templom építése. Az építés költségeit Orczy Lőrinc, Radics Mihály és Für Lukács közbirtokosok adományai fedezték. A templomot már 1774-ben használatba vehették a hívek, melyet a Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelték fel.


Abádi Major Minifalva – Abádszalók

A minifalva egy egyedi szabadtéri, néprajzi kiállítás. A Tisza-tó mentén épített jellegzetes régi paraszti porták kicsinyített másai tekinthetők meg.Minifalva - AbádszalókNyitva tartás: május 1-től október 31-ig.

Cím: 5241 Abádszalók, Abádi Major tanya Külterület.
Koordináták: É 47° 28′ 30″, K 20° 35′ 56″


Abádszalóki Csipkeverők és Alkotók Háza

Az Abádszalóki Csipkeverők házát a Magyarországi Régiós közösségek Egyesülete hozta létre. Az itt kiállított abádi csipkék és nagykunsági csipkék egyedi stílusuk miatt különlegesnek számítanak a hazai vert csipke történetében. A csipkeház nemcsak múzeumként működik, hanem lehetőséget ad csipkeverő kurzusok tartására, valamint a Tisza-tó környékén élő népművészek bemutatkozására is. A csipkeház egy felújított régi módos parasztház, melyben egykor a kántortanító lakott.Csipkeverők háza - AbádszalókA Csipkeverők háza két állandó, valamint egy időszakos kiállítással várja a látogatókat. Állandó tárlatként Simon Istvánné csipkeverő népi iparművész és Mátyus Lajosné vert csipke készítő alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A kis galéria időszakos kiállításai folyamatosan cserélődnek. Az alapítók terve szerint a kis galéria egyfajta kitekintő lesz, ahol nem kizárólag csipkeverők, hanem a népművészet más területein dolgozó alkotók, fotósok kiállítását is bemutatják.

Cím: Abádszalók, Ezüstkalász út 11.


Református Templom – Abádszalók

Az Abádszalóki református templom egy korábbi fatemplom helyén épült 1789-ben, majd 1887-ben felújították. A templom egyhajós, keleti részén poligonális záródású, 320 ülőhellyel és 100 állóhellyel rendelkező épület. Berendezései copfstílusban épültek. A templom 3 haranggal, valamint kiváló hangminőségű digitális orgonával felszerelt, amely hangversenyek tartására is alkalmas.Református templom - AbádszalókA templom legutolsó külső felújítása 1998-2000 között volt, míg belső felújítása 2001-2002-ben történt. Ekkor a padozat és a kazettás mennyezet javítása is megtörtént, valamint kiépítésre került a fűtés. A felújítások állami támogatásból valósultak meg, a faragott csillárok pedig egyéni adományokból.