Szigetvári vár

A Szigetvári vár az 1566-os török ostrommal írta be magát Magyarország történelmébe, mikor Zrínyi Miklós 2500 magyar és horvát katonájával megállította Szulejmán szultán Bécs ellen induló, közel 80.000 fős seregét.

Szigetvár alapjait a XIV. század végén kezdték el lerakni. Az első erődítmény magja a régészeti kutatások szerint egy kör alapterületű, magas torony lehetett, melyet négyzetes udvaron kőfallal kerítettek. Az évszázadok során ebből alakult ki Szigetvár erődítményrendszere, mely magába foglalta a virágzó települést is. Jelenlegi formáját az ostromok utáni felújítások során, a XIX. század végére érte el.szigetvari-var2A Szigetvári vár falai egy szabálytalan négyszög alakú területet zárnak körül. A vár négy sarkán, belül üres, kő és tégla bástyák találhatóak. A bástyák közül az északnyugatinak a mérete a legnagyobb, a többi jóval kisebb, nagyjából egyforma alapterületűek. A várfalak nagyjából 6 méter magasak és 3 méter szélesek, melyek mellett keletről, nyugatról és délről földtöltések emelkednek, majdnem a falak magasságáig.

A várban található Szulejmán szultán dzsámija, a vármúzeum, Zrínyi Miklós lovas szobra, valamint Istvánffy Miklós mellszobra. A várudvar közepén Szulejmán szultán dzsámija áll a csonka minarettel, benne a Mekka felé tájolt imafülkével és a faltöredékeken látható perzsa-arab nyelvű feliratokkal.Szigetvári várA Szigetvári vár főbejárata közvetlenül a délkeletei bástya mellett található, ahol egy hosszú kapualjon keresztül jutunk a várudvarba.

A vár a török uralom alól 1689-ben szabadult fel.

Nyitva tartás:

  • nyári (május 1.- szeptember 30.): hétfőtől-vasárnapig 09:00-18:00
  • téli (október 1.- április 30.): keddtől-vasárnapig 09:00-16:00.

A téli időszakban a hétfői napon a Vár zárva van!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenegy + 9 =