Kisköre Heves megye déli részén a Tisza-tó partján található, az Alföld középső részén. Kisköre 2005-ben kapott városi rangot, a Tisza-tavi régió egyik legnagyobb települése. Gazdag turisztikai kínálatával, látnivalóival a környék egyik meghatározó központja.
Kisköre életében döntő változást jelentett a vízlépcső megépítése, amely nemcsak a település, hanem az egész Közép-Tisza vidék, az Alföld életét is megváltoztatta. A természet átalakításának eredményeként létrejött a víztározó, megszületett a Tisza-tó. Kialakult egy varázslatos vízi világ, amely ma már számtalan csodát, feledhetetlen élményt tartogat az idelátogatók számára.
A település a Kisköre nevet 1901-től viseli, azelőtt a név Kis-Köre alakját használták. Több mint 700 éves történelme során többször is elnéptelenedett. A környék településeinek jelentős részéhez hasonlóan előbb az egri, utána a szatmári püspökséghez tartozott egészen 1804-ig.
Kiskörei Szabadvizű Strand és Kemping
Szabadvizű Strand a környék legtisztább vizű, egyik legjobban kiépített fürdőhelye, amely kellemesen hűs, selymesen simogató vízével, bővülő szolgáltatásaival, programjaival várja az idelátogató vendégeit. Az aktív sportot kedvelők számtalan lehetőség közül válogathatnak: homokfoci, ping-pong, röplabda, motorcsónak, kajak, kenu, horgászat stb.A Kiskörei Strand sajátossága, hogy a strand itt van legközelebb a folyó medréhez, így a nyári hőségben szinte a Tiszában lubickolhat a hűsölni vágyó látogató. A vízparthoz közel, a gátkorona másik, védett oldalán helyezkedik el a közel 500 sátorhely illetve lakóautó részére kialakított kemping.
Tisza-tó
A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb, de egyben legfiatalabb tava, eredeti nevén a Kiskörei-víztározó, amely a Kiskörei vízlépcső által biztosított duzzasztás hatására jött létre. A tó Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán folyó Tiszát öleli, markáns kontúrját az árvízvédelmi töltések adják.Rendkívül kedvelt úti cél, partján gyönyörű, homokos strandok találhatók. A Tisza-tónál rengeteg programon vehetünk részt évszaktól függően, a tó északi partján még madárrezervátum is található. A Tisza-tó belsejében egy 23 négyzetkilométeres sziget alakult ki, ahol a sekély vízmélységből kifolyólag sajátos vízi világ alakult ki.
Kisköre látnivalók
Római katolikus templom -Kisköre
Kisköre legrégebbi építménye az 1777-ben barokk stílusban épült Római Katolikus Templom. A templom érdekessége a kőből épült toronysisak. Belső berendezései között több eredeti is található, mint a fából készült barokk szószék, a tölgyfából faragott padok, a kagylódíszes oltárszekrény és a keresztelőkút szoborcsoportja is.
A rendszeres vagy alkalmi szertartásokon kívül a templom rendszerint zárva van.
Kisköre Tájház Falumúzeum
A kiskörei Tájház 1856-ban épült, múzeumként 1987-óta üzemel 10 éves gyűjtőmunka eredményeként. Az 1970-es évek végén egy fiatal tanítónő elhatározta, hogy diákjaival összegyűjti a szülőfalujában még fellelhető 19. század végi tárgyakat. A ház, amit felújítottak és berendeztek, egy földműves család házának berendezését, életmódját mutatja be.A Tájházban három helyiség található, tisztaszoba, konyha és hátsószoba. A tisztaszoba és a konyha berendezése egy múlt századi földművelő család életének helyszínéül szolgálhatna. A hátsó szobában az összegyűjtött edények, szerszámok, textilek találhatók. A szoba közepén áll a szövőszék, melyet a látogatók ki is próbálhatnak. Az építés évét a mestergerendába vésett évszámból tudhatjuk meg. A ház fala vályogból készült, teteje náddal fedett. Az udvaron lévő pajtában kocsik, egyéb szerszámok találhatók.
Cím: 3384 Kisköre, Béke út 5.
Kiskörei vízerőmű
Kisköre egyik nevezetessége, turisztikai célpontja a Kiskörei Vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett Kiskörei Vízerőmű. Az erőmű 28 Megawatt beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve. A Kiskörei Vízlépcső Kisköre község határában, a Tisza torkolatától 403 km-re, a jobb parton épült 1967 és 1973 között.
A vízlépcső három egybeépített fő létesítménye:
- duzzasztómű
- vízerőmű
- hajózsilip.
A magyar vízgazdálkodás legnagyobb létesítménye azóta is meghatározó szerepet tölt be az egész Alföld társadalmi és gazdasági életében.A vízerőmű a Tisza folyó duzzasztásával létrejött Tisza-tó megújuló vízenergiájából 4 db csőturbina-generátor egységgel, környezetbarát módon állít elő villamos energiát. A vízerőmű szervezett, csoportos formában (maximum csoport létszám 50 fő) előzetes írásbeli megkeresés és azt követő engedélyezés alapján egész évben látogatható.
Honlap: www.tiszavizvizeromu.hu