Last updated on február 15th, 2020 at 01:42 de.
A Rudabányai bányató közel 60 méteres mélységével Magyarország legmélyebb állóvize. Az egykori külszíni vasércbánya geológiai különlegességnek számít.
Rudabánya Miskolctól 37 kilométerre északra fekszik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A településen 1985-ben szűnt meg a vasércbányászat. A tó az egykori egykori bánya külszíni munkagödrében, a Vilmos és az Andrássy II. bányarész találkozásánál keletkezett. Eleinte egy kisebb és egy nagyobb állóvíz jött létre, majd a vízszint emelkedésével a két a két tó egyesült.
A tavat a külszíni bányaművelés után visszamaradt meredek sziklafalak és omlások határolják, melyeket fokozatosan elborított a növényzet. Főként akác, nyár, nyír és fenyőfák, valamint különféle cserjék tudtak megtelepedni a vékony talajon, de ahol vastagabb a földréteg, tölgyesek is kialakultak.
A tó vize hirtelen mélyülő és meglehetősen hideg, ezért, valamint a felszín alatt rejtőzködő sziklák miatt a tóban egész évben tilos a fürdőzés!
A tó nem szerepel a horgászóvizek között, mivel magántulajdonban van. Megtekintése csak úgy lehetséges ha előre jelezzük látogatási szándékunkat a rudabányai múzeumban. A múzeum rendelkezik egyedül a tulajdonostól kapott állandó engedéllyel, amivel a tó és a volt külszíni bánya megtekinthető. Az ő engedélyükkel be lehet hajtani a tóhoz vezető úton autóval is.
Rudabányai múzeum:
Cím: 3733 Rudabánya, Petőfi u. 24.
Telefon: 06-48/353-151
Email: rudmuz@gmail.com
A tóban a kezdetektől fogva élnek halak, azonban hideg vize miatt tápanyagokban szegény, így csak a kisebb halfélék kedvelik.
A meredek sziklafalak között elterülő, tiszta, kékeszöld vizű tó és az azt övező erdő a filmforgatások kedvelt helyszíne is. Megfelelő beállításokkal akár egy fülledt trópusi tengerpart, de sötétedéskor félelmetes, elhagyatott, lakatlan sziget látványát is képes utánozni.
A bányató kiváló merülési lehetőségeket biztosít, így a hobbi és különleges nehéz búvárok kiképzőhelye is egyben. A tó mind a két végéről merülhető. Az egyik végétől indulva az aljzat fokozatosan mélyül, a tó másik végétől pedig meredek sziklafal mentén hirtelen mélyül a víz.