Lillafüred Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, közigazgatási szempontból Miskolc településrésze, azonban a város belterületétől több kilométerre helyezkedik el. Földrajzilag a Szinva patak völgyében fekszik.
Lillafüred Magyarország egyik legszebb települése rengeteg látnivalóval, köztük Lillafüred két legfontosabb jelképével a Hámori-tóval és a Palotaszállóval. Turisztikai jelentősége kiemelkedőnek nevezhető, mivel Magyarország egyik legjobb adottságokkal rendelkező hegyvidéki üdülőhelye.
Az alábbi videón megtekinthetjük Észak-Magyarország természeti kincseit és kulturális értékeit, Lillafüred és Miskolctapolca térségét. A Lillafüredi Sport- és Kalandpark kezdeményezésére született imázsfilm nem titkolt célja, hogy a régió komplexitására hívja fel a figyelmet.
Lillafüred látnivalók:
- Lillafüredi vízesés
- Hámori tó
- Lillafüredi barlangok
- Palota szálló
- Molnár szikla
- Hámori szikla
- Erdei kisvasút
Lillafüred története
Lillafüred a nevét Gróf Bethlen András unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt. Bethlen az 1890-es évek elején határozta el, hogy kormányüdülőt épített a Hámori-tó közelébe.
A Garadna völgyben eredetileg a Szinva és Garadna patakok találkozásánál volt egy természetes tó, melyet 1813-ban egy völgyzáró gát segítségével visszaduzzasztották, hogy a kohászathoz a megfelelő mennyiségű vizet biztosítsák. Lillafüredet 1892-ben nyilvánították üdülőteleppé gróf Bethlen András földművelési miniszter kezdeményezésére.
Horthy Miklós kormányzó 1920-ban nevezte ki gróf Bethlen Istvánt miniszterelnöknek. Az új kormányfő a népszövetség támogatásából megépítette a Palotaszállót 1926 és 1930 között. Az építkezés miatt a Szinvát elterelték, hogy legyen elég hely, és ne kelljen tartani az árvizektől. A Lillafüredi vízesést a Palotaszálló építésekor alakították ki, mely ma Magyarország legmagasabb vízesése.
Lillafüredi vízesés
Magyarország legmagasabb vízesését, a Lillafüredi vízesést a Palotaszálló építésekor alakították ki, a Szinva patak eredetileg a hámori-tóba torkollott. A 20 méter magasból lezúduló függőleges esésű vízesés három szakaszból áll.
A télen és nyáron egyaránt lenyűgöző látványt vízesés a Palotaszálló függőkertjéből is látható. A Palotaszálló egy meredek emelkedő tetején épült, emiatt ennek megerősítésére ki kellett építeni egy támfalakkal tagolt teraszos sétányrendszert. Az így keletkezett falon jut le a patak a Hámori-tóba. A sétányról egy ösvényen keresztül biztonságosan le lehet jutni a vízesés alá. Az Anna barlang felől pedig közvetlenül a vízesés lábához juthatunk el.
Hámori-tó
A Felső-Hámor és Lillafüred határában másfél kilométer hosszan húzódó Hámori-tó a Garadna völgyében fekszik, a Bükk-hegység keleti részén.
A Hámori-tó egy mesterségesen megnagyobbított tó, mely eredetileg a a Szinva patak mésztufagátjának duzzasztó hatása miatt keletkezett. A hámori-tó igen kedvelt a horgászok körében, főként az országban ritkaságnak számító pisztrángállománya miatt.A horgászaton kívül elsősorban a vízi sportok kedvelőinek kínál lehetőségeket, például csónakázás, vízibiciklizés helyszíneként, télen pedig korcsolyázni is lehet a befagyott tavon. A Hámori-tó természetes szépsége jelentősen növeli Lillafüred turisztikai vonzerejét.
Lillafüredi barlangok
Anna-Barlang
A Lillafüredi Anna-barlang bejárata a Palotaszálló függőkertjének aljában található, közvetlenül a vízesés mellett. A barlangot 1927-ben építették ki idegenforgalmi bemutatás céljára, mely a Szinva forrás vizéből kivált mésztufában alakult ki.
A víz nem kivájta a barlangot, hanem a patakból kioldódott mész fokozatosan rakódott le, a barlang fala ebből épül fel. Az Anna-barlang egyike a világon összesen három, a nagyközönség számára látogatható mésztufa barlangjának. A fokozott védelem alatt álló barlangot 1833-ban fedezték fel.Járatainak hossza 570 méter, melyből 208 méter látogatható túravezetők kíséretében. A forrásokat 1953-ban bekapcsolták Miskolc város vízellátásába, ekkor a forrásokat feltáró szakaszokat lefalazták az idegenforgalmi résztől. A közlekedést korlátok, lépcsők, vízmentesített egyenletes sétautak segítik, látogatható szakaszai villanyvilágítással ellátottak. A túra időtartama: 25 perc.
A barlangot a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság üzemelteti.
Vezetett túrák minden nap indulnak, egész órakor:
- Nyári időszak (március 26 – szeptember 30) naponta 10.00 – 16.00 óráig.
- Október (október 1 – október 31) naponta 10:00 – 15:00 óráig.
- Téli időszak (november 1 – március 25) naponta egy garantált túra 12:00 órakor
Szent István barlang
A fokozottan védett Szent István barlang bejárata a Palotaszállótól 500 méterre található, az Eger-Miskolc műút mellett. A barlang járatainak teljes hossza 1043 méter, a bejárható szakaszok hossza 170 méter, függőleges kiterjedése 94 méter. Az üreg tulajdonképp egy forrásbarlang, melyet a Bükk Nagy-fennsíkjának keleti peremén található víznyelőkön keresztül a felszínről a mélybe jutó karsztvíz alakított ki.A barlangot 1913-ban fedezték fel, járóútvonalainak kialakítását 1927-ben kezdték meg, majd a nagyközönség előtt 1931 augusztusában nyitották meg, 1991-ben pedig gyógybarlanggá nyilvánították. Legmélyebb ismert szakasza a Pokol nevet viseli. A megnyitott szakaszon érdekes képződmény a Mamutfogsor, a cseppkövesebb barlangszakasz a Meseország, az Oszlopok csarnoka és a Színházterem.
A barlang túravezető kíséretében, utcai öltözékben, egész évben látogatható. A túra időtartama: 30 perc. Vezetett túrák minden nap indulnak.
Palota szálló – Lillafüred
A Lillafüredi Palotaszálló a Hámori-tó partján épült Lux Kálmán tervei alapján 1925 és 1929 között. A szálló a Mátyás korabeli paloták hangulatát idézi. A négyemeletes neoreneszánsz stílusú kastélyt függőkert és park veszi körül. A Palotaszálló négy csillagos superior kategóriájú szállodaként üzemel, hangulatos szobákkal, wellness részleggel.A kastély közvetlen közelében morajlik a Szinva patak vízesése, mely a függőkertből is látható. Az épület 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tulajdonába került, ezt követően felújították. A hotelben élménymedencék, szauna, valamint szabadtéri merülőmedence is található.
Molnár szikla – Lillafüred
A Hámori völgy oldalában lévő Molnár szikla a leghíresebb a hámori mészkősziklák közül, melyhez két legenda is fűződik. Az egyik legenda szerint egykor a kallómolnár lányát feleségül kérte egy gazdag földesúr, a lány azonban a fiatal molnárlegényt szerette. Amikor a molnár megparancsolta lányának, hogy a gazdag kérő felesége legyen, a két szerelmes úgy döntött, hogy ha egymáséi nem lehetnek, akkor inkább a halált választják. Kézen fogva mentek fel a közeli szikla tetejére, és a mélységbe vetették magukat. A lány ugrását követően a fiú meggondolta magát és visszament Miskolcra. Azonban a közmegvetés visszaűzte, és a szikláról a mélybe vetette magát ő is.A szikla tetején hatalmas fakereszt őrzi a molnár lányának és a szegény molnárlegény emlékét. A szerelmesek emlékére nevezik Molnár sziklának.
A másik, Jókai által megörökített legenda kevésbé ismert, mely szerint egy idős molnár ugrott le a szikláról, mikor megtudta, hogy fiatal felesége megcsalja.
A szikla tetején eredetileg nyírfakereszt őrizte a sziklacsoport névadóinak tragikus emlékét, ezt azonban időtállóbb vaskeresztre cserélték. A hegytetőről fenséges panoráma nyílik a tájra. A kereszt és a sziklaszirt turistaösvényen keresztül közelíthető meg, Miskolcról a Majális parkból.
Hámori szikla
Lillafüred előtt, Miskolc felé egy kilométerrel a völgy szurdokká keskenyedik. Ennek mindkét oldalán sziklamászók által kedvelt, természetes fal található. Január végén itt rendszeresen jégmászó versenyt rendeznek.
Lillafüredi Erdei Kisvasút
A Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) egy kisvasút Miskolcon és annak környékén. Eredetileg a Bükkben kitermelt faáru, valamint a Diósgyőri szénbánya szenének szállítására hozták létre, ma már viszont csak turisztikai célokra használják.
A kisvasút indulási állomása Miskolcon, Kilián városrészben van, Garadnáig közlekedik. A LÁEV két vasútvonallal rendelkezik, azonban rendszeres menetrendszerű forgalom csak a fővonalon van. A fővonal (Miskolc, Dorottya úti végállomás – Garadna) 14 kilométer hosszúságú.A Lillafüredi erdei vasút Magyarország egyik legszebb vonalvezetésű kisvasútja. Meredek hegyoldalakon, különleges völgyhidakon, alagutakon keresztül vezet az útja. Magyarország második legforgalmasabb kisvasútja. Az eredetileg teherszállításra épül vasúton a személyszállítás nagyon korán, már 1924-ben beindult. Az igazi turizmus fellendülése azonban csak 1929-ben történt meg, amikor elkészült a Palotaszálló.
Lillafüredi kisvasút megállók:
- Miskolc – Dorottya utca
- Diósgyőr
- Mártabánya
- Majláth
- Papírgyár
- Puskaporos
- Lillafüred
- Fazola-kohó
- Közép-Garadna
- Garadna
Lillafüredi Sport- és Kalandpark
A Lillafüredi Sport- és Kalandpark Magyarország egyik legszebb természeti környezetében fekszik. A parknak a Bükk hegység lábainál húzódó Szinva völgy ad otthont, a Szinva és a Garadna-patakok összefolyásánál. Érintetlen természetben, több mint két hektáros területen, Bükki Nemzeti Park területén fekszik.Az Erzsébet sétány két oldalán elhelyezkedő parkban kültéri és beltéri lasertag arénát, épületbe integrált magaslati kötélpályát, terep segway pályát, téli-nyári korcsolya és görkorcsolya pályát, tematikus játszóteret, streetball pályát, poolball pályát, valamint aktív pihenésre alkalmas piknikrétet alakítottak ki.
A Lillafüredi Kalandpark attrakciói:
- Libegő
- Erdei kötélpálya
- Segway
- Szabaduló szoba
- Ejtőgép
- Lézerharc, kültéri és beltéri Lasertag aréna
- Műfüves pálya
- Streetball pálya
- Légvár
Cím: 3517 Lillafüred, Erzsébet sétány 8