Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, közismertebb nevén Szentendrei Skanzen a Dunakanyar egyik legnépszerűbb látnivalója. A Múzeum 1967-ben először a budapesti Néprajzi Múzeum Falumúzeumi osztályaként, majd 1972-ben Szentendrén, a Sztaravoda-patak völgyében alakult meg önálló, országos múzeumként. Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma 63 hektáros területen helyezkedik el.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum célja, hogy bemutassa a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakban.
A Skanzen területén 400 épület felel azért, hogy a látogatók a lehető legteljesebb élményben részesüljenek. A látható épületek egy része eredeti anyagból épült fel, egy részük pedig az utóbbi 20-30 évben került rekonstruálásra.
A Néprajzi Múzeum területén a kismesterségek is bemutatásra kerülnek. Bepillantást nyerünk a csizmadia, a tímár, a kékfestő, a mézeskalácsos, a pék, a molnár vagy a kosárfonó műhelyébe.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum története
A Szabadtéri Múzeum létesítésének ötlete 1958-ban vetődött fel Szentendrén. Az eredeti elképzelés szerint nem önálló múzeum lett volna, hanem a Néprajzi Múzeum egyik kirendeltsége. A Magyar Szocialista Munkás Párt Agitációs és Propaganda Bizottsága 1965-ben elfogadta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum megvalósításának tervét, ezzel a legfőbb politikai vezetés is zöld utat adott az építkezés megindításának. Végül 1967. február 1-jén a budapesti Néprajzi Múzeum részeként, Falumúzeum Osztály néven megalakult a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
A múzeum csak 1974-ben kapott költségvetési keretet, aminek köszönhetően ekkor május 31-én lett látogatható az egyik első, igaz csak részlegesen kész tájegység, amely a Felső-Tisza vidékét mintázta meg. A rendszerváltás után nemzeti közgyűjtemény lévén, elkezdődött a határon túli magyar területek bemutatása is. Így született meg az Észak-magyarországi tájegység, Gömör és Palócföld kultúrájával.
Európában egyedül álló módon, az országos szabadtéri múzeum megalapításával párhuzamosan Magyarországon kialakult a vidéki regionális skanzenek hálózata is. 1968-ban Zalaegerszegen a Göcseji Falumúzeum, 1973-ban Szombathelyen a Vasi Múzeumfalu, 1979-ben Nyíregyháza-Sóstón a Sóstói Múzeumfalu, 1980-ban Szennán a Szennai Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény és 1985-ben Ópusztaszeren az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Szabadtéri Néprajzi Gyűjteménye nyitotta meg kapuit.
Az Alapító Okirat 1998-as módosítása eredményeképpen a 2000-es évek óta a múzeum gyűjtőterülete már nem csak a trianoni Magyarország, hanem az egész magyar nyelvterület.
Skanzen tájegységek
A skanzen területén lévő több száz épületet faluszerű épületcsoportokba, tájegységekbe rendezve mutatják be a látogatóknak. A tájegységeken belül az építmények a parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, melyekhez olyan szakrális, közösségi és gazdasági építmények kapcsolódnak, melyek egykor részei voltak a hagyományos faluképnek.
Jelenleg 8 tájegység látható a múzeumban, ezek közül az Észak-Magyarországi falu a legújabb, a legelső pedig a Felső-Tisza-Vidék volt. A történelmi korszak, amivel a múzeum foglakozik az a 150 év, amely nagyjából 1775 és 1925 között zajlott.
A 8 jelenleg megtekinthető tájegység:
- Felső-Tiszavidék (udvar, malom, református templom)
- Alföldi mezőváros (fogadók, lakóházak és fazekasműhely)
- Kisalföld (porták, kápolna és külső kemencék)
- Bakony, Balaton-felvidék (lakóházak, tűzoltó szertár és vallási helyek)
- Nyugat-Dunántúl (Udvarok, kovácsműhely, borospince)
- Dél-Dunántúl (lakóházak)
- Észak-magyarországi falu (jellegzetes pinceházak és lakóházak)
- Felföldi mezőváros (kereskedőház, szőlőskert és porták)
Tematikus tárlatok:
- Búcsú a parasztságtól
- Kocsik és szekerek
- A történelem sodrában
- Csak egy „kis munka”
A tematikus tárlatok az állandó kiállítás részeként tekinthetők meg.
Észak-magyarországi falu tájegység
A tájegység az Ipoly és a Bodrog közötti terület hagyományos népi építkezését, életmódját mutatja be. Észak-Magyarország az egyetlen olyan területe az országnak, amelynek népi építészetét, társadalmi sokszínűségét és lakáskultúráját két tájegység mutatja be. Ezek közül az egyik a 2006-ban átadott Felföldi mezőváros tájegység, amely a szőlő- és bormonokultúrán, illetve a céhes kisiparon alapuló mezővárosi életmódot reprezentálja. A másik az Észak-magyarországi falu tájegység, amely ugyanerről a területről származó, de szegény vagy középparaszti szinten élő lakosság életkörülményeibe nyújt bepillantást.
Nemesradnóti lakóház
A Nemesradnóti lakóház tulajdonosai kisnemesi származásúak voltak, így megengedhették maguknak, hogy téglából építkezzenek. A ház 1885-ben épült, melyben három szoba található. A házhoz tartozik még egy gabonás kamra is.
Az épület különleges alaprajzú, a kisnemesekre jellemző formában épült fel. A Nemesradnnóti lakóház a Skanzen első olyan épülete, mely a mai Magyarország határain túlról került a gyűjteménybe.
Alföldi mezőváros
A kiállítás épületei Magyarország központi részéből, a Nagy-Alföld területéről valók. Ez a terület a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt foglalja magába. Ezeken a területeken a sajátos gazdasági és társadalmi fejlődésnek meghatározott települési és építészeti körülményei voltak.
Nagykőrösi kékfestőműhely
A Nagykőrösi kékfestőműhely az Alföldi mezővárosok jellegzetes gazdasági épületének az egyike. Az L alaprajzú épületet egy régi melléképület megtoldásával alakították ki. Első helyisége a fekete konyha, melyben három katlan és üst a textília kifőzésére.
A nagyméretű mángorló, mely a mesterség szimbólumává is vált, a keresztszárnyban látható. A tetőtérben kialakított tarkázó szoba a textil mintázására szolgált. A műhelyben eredetileg időszakosan, tavasztól őszig folyt a munka.
Dusnoki szélmalom
A szélmalmokat rendszerint a település szélén, a környezetükből kissé kiemelkedő, széljárta helyekre építették. A dusnoki szélmalom a 19. században eredetileg a dél-alföldi Miskei pusztán állt.
A lefelé irányuló rudak a vitorlafordító kerékhez csatlakoztak, amivel a szélmalom teljes kúp alakú tetejét a vitorlákkal együtt szélirányba lehetett elforgatni.
A zsindellyel fedett malomtetőt három gerendából és egy kocsikerékből álló szerkezet segítségével lehet a földön a szél irányába fordítani. A vitorlákra szeles időben kender-vásznat feszítettek, hogy a szél minél nagyobb felületen fejtse ki az erejét.
A négyszintes malomépület földszintjén található a molnárlakás és a lisztespad. Itt fogják fel a kövek között lezúduló lisztet a lisztesládába. A malom a szél járásától, erejétől függően naponta 12-18 mázsa gabonát őrölt, a vitorlák 10-13 fordulatot tettek meg percenként, egy fordulatra az őrlőkő 8,8-szor fordult körbe. Erősebb szélben mindkét kőpár egyszerre őrölhetett.
Kisalföld
A Kisalföld az ország északnyugati részén, a Duna mentén folyókkal szabdalt síkság, melyet a peremvidékeken dombságok szegélyeznek. A táj történeti határvonalai a jelenlegi országhatáron kívül húzódnak. Középkori falvainak Győr és Komárom térségében a török kori harcok megritkították, nyugati részének fejlődése töretlenebb volt.
A Kisalföld múzeumi tájegység két szemközti házsorának épületei határozottan eltérnek egymástól: az egyik oldalon téglából épült, módos házak, a másik oldalon szerényebb, földfalú, nád- és zsúpfedésű épületek állnak.
A tájegység bejárata felé haladva, az út mentén látható mészkőből faragott szobor Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, akit a utak, hidak és vizek védőszentjeként tiszteltek. A kegyszobor a XVIII. század végén készült, Csepreg egy útkeresztezésében állt.
A képen látható szobor másolat és rekonstrukció, eredetije a Szabadtéri Néprajzi Múzeum látványraktárában tekinthető meg.
Továbbhaladva az út jobb oldalán a Jánossomorjai fogadalmi kápolnát láthatjuk
A fogadalmi kápolna 1842-ben épült közadakozásból Jánossomorján. A skanzenben történő felállítását megelőzően belső festését rekonstruálták.
A templom homlokzatán, a bejárat feletti kis fülkében, azaz barlangjában, Szent Rozália alakja fekszik. Fején rózsakoszorút látunk, bal kezében a keresztet tartja.
Harkai lakóház
A Harkai lakóház a Sopron környéki falusi építészetet mutatja be a 19. század második feléből. Az épület három lakásból áll, az úgynevezett hosszú házat három család lakta. A tulajdonosok egyenjogúak voltak, mindegyik önálló gazdálkodást folytatott. A hosszú ház lakásait préses kamra követi.
A szabadkéményes konyhában oldalpadkás, katlanos tűzhely áll. A falakat színes gyári keménycserép tányérok díszítik.
A szoba sarkos elrendezése, a magasra vetett mennyezetes ágyak, a régi textíliákkal megrakott megrakott faragott szekrény, a mennyezetes ágyak tetején sorakozó szentképek a nyugat-magyarországi német ajkú, evangélikus vallású parasztcsaládok lakáskultúráját idézi a 20. század első éveiből.
A Harkai lakóház hátsó fele ad otthont a gyertyamártó műhelynek.
Itt nem csak a mesterség eszközeit ismerhetik meg a látogatóink, hanem magát az eljárást is, és ki-ki elkészítheti saját mártott gyertyáját, ízlésének megfelelően díszítve.
Dél-Dunántúl
A nyolc telekből, szőlőbeli tanyából, temetőből és pajtáskertből álló nagy tájegységet Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyéből származó, 19. századi épületek alkotják.
Hidasi lakóház
A Múzeumban látható hidasi ház eredetijét a 19. században egy Sváb család építette, akiknek az ősei a 18. században érkeztek a Dél-Dunántúlra. A nagyméretű lakóház alaprajzában és szerkezetében is tükrözi az egykori Sváb tulajdonosok igényét és gazdasági helyzetét. A család egészen 1945-ig lakott az épületben.
A ház bútoraival, jószágaival együtt egy távoli otthonából szintén kiűzött bukovinai székely család tulajdonába került. Az épület az 1959-es állapotot tükrözi, amikor már bukovinai székelyek lakták.
Őcsényi lakóház
Az Őcsényi lakóház egy négy helyiséges épület, melynek első helyiség egy szoba, második helyisége egy szabad kéményes konyha, a harmadik helyiség szintén egy szoba, a negyedik pedig főzőkonyha.
A házba belépve számos festett bútor látható, melyeken az egykor lakók, Bálint András és sógora, Tóth Pál monogrammjai szerepelnek.
Az épület egyik érdekessége, hogy az utcára néző első helyiség nem a tiszta szoba, ezt lakószobának használták. A tiszta szoba a hátsó helyiségben lett berendezve.
Az épület cserépfedéssel rendelkezik, homlokzati díszítése a századforduló festett homlokzati díszítését mutatja.
Nyugat-Dunántúl
Az épületcsoport Nyugat-Dunántúl szűkebb területének, a Vas megyei Őrség, a Zala megyei Göcsej és Hetés vidék építkezését és lakáskultúráját mutatja be. A Délnyugati határszél összefüggő erdőkkel borított, folyóvölgyekkel, kisebb síkságokkal szabdalt dombvidék.
Az Alpok közelsége az egész vidéknek szubalpin jelleget kölcsönöz.
Bagladi lakóház
A Bagladról áttelepített lakóházat a volt kisnemesi származású Zakál Péter építette az 1800-as évek végén. Füstős konyháját az 1930-as évek elején füsttelenített helyiséggé alakították. A konyhai díszes tűzhelykombinát ebből az időből való.
A bútorok, használati tárgyak, dísztárgyak egy módos katolikus parasztcsalád polgárosodó életformáját és ízlésvilágát tükrözik az 1930-as évekből.
Az elbontott kemence helyére úgynevezett tűzhely kombinátot építtettek, benne mászókéményes kemencével.
Tematikus tárlatok a Szentendrei Skanzenben
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tematikus tárlatjai az állandó kiállítás részeként tekinthetők meg. A paraszti gazdálkodással, vidéki életmóddal, vagy éppen a társadalmi változásokkal kapcsolatban szolgálnak kiegészítő információkkal egy-egy központi téma köré építve.
- Búcsú a parasztságtól (Drávacsehi lakóház, Dél-Dunántúl tájegység)
- A történelem sodrában (Hidasi lakóház, Dél-Dunántúl tájegység)
- Csak egy „kis munka” (Muraszemenyei lakóház udvara, Dél-Dunántúl tájegység)
- Kocsik és szekerek (Rábcakapi pajta, Kisalföld tájegység)
Kocsik és szekerek
A Skanzen Kisalföld tájegységének Rábcakapi telkén álló pajtában megrendezett interaktív kiállítás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Kocs településen kifejlesztett és onnan európai hódító útjára induló hagyományos magyar közlekedési eszközre.
A kiállítás elég könnyű megtalálni, mivel az épület tetejét egy kocsi díszíti, mely már messziről is jól látható.
A kiállítás első fele a magyar fejlesztésű kocsi eredetét ismerteti a látogatókkal, a második pedig a magyar kocsi Európára gyakorolt hatását mutatja be. A járművek időről-időre cserélődnek, így az érdeklődők új magyar hagyományos járművekkel találkozhatnak.
A kiállítás nem pusztán egy pajtában kiállított járművek gyűjteménye, ennél jóval többet ad a látogatóknak. Lehetőség van megismerni a járművek történetét, szerkezetét, film mutatja be a jármű készítését, a gyermekeket érintőképernyős játék fogadja.
A kiállításon QR kódok is kerültek kihelyezésre, melyek segítségével a látogatók további érdekes információt kaphatnak a kiállításon szereplő tárgyakról.
Csak egy kis munka – málenkij robot
A kiállítás a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak történetét mutatja be. A vidék Magyarországáról közel hatszázezer embert hurcoltak el több éves kényszermunkára. Az elhurcoltakat legtöbbször hadifogolyként kezelték, a kommunista hatalomátvételt követően Magyarországon is hivatalosan hadifogolyként határozták meg őket.
A tárlaton a történelmi számadatok helyett a túlélők beszélnek. A kiállított anyag idézetekből, visszaemlékezésekből áll össze, így a látogató első kézből értesül a történtekről, körülményekről. A kiállítás az események valódi kronologikus sorrendjében épül fel a behívás, összegyűjtés otthoni helyszínétől a kényszermunkatáborig.
A „Csak egy kis munka” tárlat 16 év felett látogatható.