A Szarvasi Arborétum Magyarország legnagyobb arborétuma, mely egész évben látogatható. Az 1800-as évek végén alapította az olasz származású Bolza család. A parkban és a később épült kastélyban ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság működik.
Az arborétum 82 hektár területen helyezkedik el, ahol több mint 1600 féle növényritkaság található meg, 5 fás növénygyűjteményt foglal magában.
Jelenleg az öt gyűjtemény közül 4 látogatható. A legidősebb és legértékesebb gyűjtemény a Pepi-kert, melyet még gróf Bolza Pál telepített. Látogatható még a Mitrowssky kert, a Parkerdő és az ún. Konyhakert. Nem látogatható az örökzöld törzsültetvény a faiskolával. A fák és a cserjék mellett kb. 250 lágyszárú növényfaj fordul elő az Arborétum területén.
Az Arborétum fáinak nagy része 100-150 éves, de megtalálhatóak 200 évesnél idősebb példányok is. A csodálatos térharmóniájú tájképi kertnek nemcsak növényei vannak, hanem különleges madarai is.
5540 Szarvas, I.kk 9.
Mini Magyarország
A Mini Magyarország makettparkban az ország számos épített csodájának apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható. Az ország legnagyobb arborétumában a növényritkaságok mellett néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk, miközben több száz év történelmi hagyomány, építészete és neves eseményei elevenednek meg a szemünk előtt.
A Kárpát-medence és a történelmi Magyarország mértani középpontjában lévő interaktív makettparkban olyan építményeket, tereket, hidakat, vonatokat tekinthetünk meg mint az Országház, a Szegedi dóm, a Kecskeméti Cifrapalota, a Budapesti Hősök tere, a Pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija, a Dévai vár, valamint Magyarország valamennyi jelentősebb épületének makettjét.
A legtöbb makett 1:25 arányban készült, de néhány esetben ettől eltérő méretaránnyal is találkozhatunk, mert fontosnak tartották, hogy minden korosztály számára egyaránt élvezhető méretűek legyenek az építmények.